1922 nyarán megépült az első csészealj alakú repülőgép, amelyet meghúzás (űrön kívüli repülés) hajtott. Három lemezből állt; a legnagyobb nyolc méter átmérőjű volt, a második hat és fél méter átmérőjű, a harmadik pedig alatta, hét méter átmérőjű. Ennek a három korongnak egyfajta ürege volt a közepén, amely nyolcvan méter széles volt, és amelybe a gép meghajtó egységét (két méter negyven) szerelték. A korong alsó része kúpos alakú volt, ahol egy inga került elhelyezésre, amely az egész edény stabilizálását szolgálta. Aktív állapotban az egyes lemezek egymás ellen forogva elektromágneses forgó mezőt hoztak létre.

Egyelőre nem tudni, hogy az első prototípus sikeres volt-e a repülésben. A teszteket azonban két évig végezték rajta, amikor azt valószínűleg az augsburgi Messerschmitt üzemben szétszerelték és tárolták. Számos német gyár beszámolójában kiderült, hogy a projekt finanszírozását kódnévvel látták el JFM (Jenseitslugmaschine). Ebből elmondhatjuk gépek jöttek a Vril meghajtó egységei, amelyet hivatalosan Schumann SM-Levitator-ja.

1937 vége előtt egy repülőgép másik modellje készült, Vril erőforrással és mágneses impulzus-vezérléssel. Sikere nem tartott sokáig. 1941-ben mély felderítő repülőgépként használták az Egyesült Királyság csatájában, az ME 109-es szabványos vadászgépek elégtelen hatótávolsága miatt. A korongrepülő gép viszont nem volt alkalmas a hagyományos vadászgépekre, mert impulzusszabályozása miatt csak téglalap alakú irányváltozások.

1941-ben ezt a gépet az Atlanti-óceán átkelésekor is lefényképezték. Nagyon sikeres felderítő repülőgépnek bizonyult, ezért elkezdte a szállításokat Új-Svábiába.

Ez a feladat volt ennek a prototípusnak az utolsó ismert küldetése, mivel túl kicsi belseje nagyon gyorsan felmelegedett. Szó szerint úgy emlegették repülő forró üveg.

Az edény meghajtása, amint azt fent említettük, az implózió elvén alapult, előállításának terveit Maria Orsic és a Sigrun média adta. A Vril valójában egy kozmikus energia, amelyet a náci Németország megtanult irányítani és felhasználni egy bolygóközi edény felépítéséhez.

Ezen a ponton jó felismerni, hogy nemcsak a második világháborúból származó rekordok vannak a repülő korongok fejlődéséről. Ebből következik, hogy a megfigyelt repülő csészealjak jelentős része emberi eredetű volt.

Azonban 1941 után is több olyan dolog történt, amelyet érdemes megemlíteni. 1943-ban egy szivar alakú anyahajó gyártását tervezték Zeppelin hangárjaiban. Andromedának hívták, és százharminckilenc métert kellett volna mérnie, mivel repülő csészealjakat (bolygók közötti szállításhoz) szállítottak bent. E projekt miatt ugyanazon év karácsonyán a Vril-Gesellschaft ülését hívták össze.

Ezen a találkozón Maria Orsic és a Sigrun közege is jelen volt. A fő téma az Aldebaran projekt volt. A médium részletes információkat kapott az Aldebaran körüli lakható bolygókról azzal a feladattal, hogy tervezzen hozzájuk egy utat. 22. január 1944-én ezt a projektet megbeszélésen tárgyalták Hitler, Himmler, Kunkel (Vril) és Dr. jelenlétében. Schumanna. Erre a célra megállapodtak a Vril-8 (Odin) anyahajó elküldéséről.

A háború után az Egyesült Államok is megkapta ezeket az információkat a Paperclip hadművelet részeként, amely vezető német tudósokat, jelen esetben Viktor Schauberger-t és Wernher von Braun-t vonta össze, akik részt vettek a projektben.

Náci misztika: Thule és Vril titkos társasága - 3. rész